everlasting desire * now all I wanna see is a sky full of lighters
kicsit csalódott
2011. július 25., hétfő

Tegnap végre, hosszú idő után újra megtelt a DAC stadion, mivel elkezdődött a szlovák legfelső liga, alias Corgoň liga. Igaz, már múlt héten is volt egy meccs, de az idegenben volt és sajnos vesztettünk is :/ Viszont a tegnapi meccs sem volt jobb, sőt... csunyábban kikaptunk, mint múltkor. Az első félidőben még bizakodtunk, mivel 1:1-es volt az állás és a fiúk is kellően belehúztak. Kiharcoltak jó pár helyzetet, amiket ugyan nem tudtak értékesíteni. Pedig mennyire szép lett volna, ha legalább az egyik kapufa bemegy. Pedig tényleg, nem rossz a csapat. Csakhát most még bele kell rázódniuk, meg kell szokniuk az új embereket. Kicsit csalódtam most bennük, amitől bűntudatom van, pedig tudom, hogy nem kellene ezt éreznem. Csak én annyira szeretem őket, de bele kéne húzniuk, hogy a szezon végén ne a kiesés ellen kelljen harcolniuk :(
*pill* Már itt is vagyok, csak felkopogtam a fenti szomszédnak, hogy vegye lejjebb a hangerőt, mert már az agyamra megy. Egyre szarabb zenéket hallgat, most épp Tolvai Renit tol. Blöe -.- Azt szeretem, amikor korán reggel csinálja ezt. Olyankor bedob valami DJ Szatmárit is, amitől én a falnak futok. Én legalább minőségi zenét hallgatok, de azt se maximum hangerőn (na jó, néha azért én is bevadulok). Jaj ne, most már Kökény Attila szól. Ez egyre rosszabb... közeleg az apokalipszis.
Oké, lenyugodtam :) Kicsit más téma: hihetetlen, hogy milyen gyorsan repül az idő. Jövő héten ilyenkor már 18 éves leszek. Ijesztő. Mikor nőttem fel? Ki lopta el a gyermekkorom? Nem találom a válaszokat. Olyan, mintha még csak most kezdődött volna el a nyáriszünet, és hoppá... már szinte augusztus van! És ennyi erővel a szeptember sincs messzebb. Még belegondolni is rossz, hogy szeptembertől végzős leszek. Jajj -.-
Holnap megint megyek vezetni és még mindig elkap a rosszullét, ha csak rágondolok. Ez normális? Mi lesz velem akkor a vizsgán? Szerintem kórházba kell majd engem szállítani, ha már egy sima vezetéstől is ilyen idegállapotba kerülök :D Na én most elhúzom a csíkot, mert keresnem kell egy zoknit... lefagy a lábfejem, grr... Pá :)


hello darling

img-align: center
Te most éppen az én kis különbejáratú világomban jársz, ahol a főnök én vagyok ;) Kata vagyok, Csallóköz szívében élek és immár 18 éve boldogítom szeretteimet. Szenvedélyem az írás, olvasás és a zene ♥ Nagy álmom, hogy kijussak az USA-ba és író szeretnék lenni. Örök szerelmem és példaképem Bruno Mars, akiért már lassan egy éve rajongok Szenvedélyesen szeretem a focit!
Ha már itt jársz, hagyj egy üzenetet, jól esne :)

xoxo ladyhooligan ♥


let's talk



darlings

Ide főleg olyan blogok kerülnek, amiket gyakran látogatok, de kérni is lehet, nem harapok ;)

Erin & Lynn & Kid & Moo & Nessie & Kinga & Cicaaa

my wondaland

img-align: center
Már egészen kisgyermek korom óta a könyvek megszállottja vagyok. Igaz, akkor még csak a szép képek érdekeltek :) Bátran kijelenthetem, hogy számomra az olvasás olyan fontos, mint a levegő: nem tudok nélküle élni. Semmi mással nem pótolható elmény egy jó könyvet olvasni.

img-align: center
Nagyon sok hely van, ahova szívesen elmennék. Egyik ezek közül London. Imádom a hangulatát, még ha olyan gyakran borongós is :) Nagy álmom az, hogy kijussak az USA-ba, ahol annyi, de annyi látnivaló van, hogy egy életre elég :) Ezen kívül Párizs is a szívem csücske, a romantika, a művészetek és a divat városa ♥

to do list

img-align: center
07. 27. autósuli megint, 16:00
07. 28. fodrász, végre :D 13:30
07. 30. Zlaté Moravce - DAC
07. 31. előszülinap :D
08. 01. 18. szülinapom :))
08. 03. autósuli, 16:00 :S
08. 04-13. Zadar, Supetar ♥
08. 06. DAC - Ružomberok
08. 13. Nitra - DAC

Rebinek visszavinni a könyveket!
autósulis teszteket gyakorolni
új könyvek után nézni :P
fodrászhoz elmenni, sürgősen :D
nyári cuccokat vásárolni!
barackos dohányt venni :D

memories ♥

július 2011
augusztus 2011